Előkészítés - Kétoldalú találkozók

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalos lengyelországi látogatása, 2017. április 18-19.

KépgalériaA magyar Országgyűlés elnöke a lengyel Parlament Szejmje elnökének meghívására 2017. április 18-19-én hivatalos látogatást tett Varsóban.

A küldöttség tagja volt Németh Szilárd, az IPU Magyar-Lengyel Baráti Tagozatának elnöke, Mirkóczki Ádám, a baráti tagozat alelnöke és Csúcs Lászlóné lengyel nemzetiségi szószóló, a baráti tagozat tagja.  

Az Országgyűlés elnöke a látogatás során kétoldalú megbeszélést folytatott Marek Kuchciński Szejm elnökkel és Stanisław Karczewski Szenátusi elnökkel, valamint Beata Szydło miniszterelnök asszonnyal. Ünnepélyes keretek között került sor a Lengyel Köztársaság Szejmje és Szenátusa, valamint az Országgyűlés közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodás aláírására.

Kövér László a Szejm elnökétől átvette Andrzej Duda köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztjét; megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját; előadást tartott az „Állam koncepciója Ratzinger bíboros/XVI. Benedek tanításai szerint” címmel megrendezett konferencián, és beszédet mondott a varsói '56-os emlékmű avatási ünnepségén.

Az Országgyűlés elnöke és lengyel partnerei megbeszélésükön utaltak az ezer éves magyar-lengyel történelmi kapcsolatokra, és mindkét nemzet számára stratégiai érdeknek nevezték a kapcsolatrendszer ápolását. Hangsúlyozták: a megkötött Megállapodás lehetőséget biztosít az együttgondolkodásra a parlamentközi és a visegrádi együttműködésről, illetve az Európai Unió előtt álló feladatokról és problémákról. Áttekintették a stratégiai együttműködés tartalmi elemeit és továbbfejlesztésük lehetőségeit. Lengyel felvetésre megvizsgálták a megállapodás kiterjesztésének gondolatát a V4-es körre, a nyugat-balkáni államokra és Ukrajnára. Megállapodtak abban, hogy az Unió és országaink jövőjéről tanácskozást szervezünk nemzetközileg elismert szervezetek képviselőinek bevonásával. Kövér László és tárgyalópartnerei egyeztettek a jövőbeni együttműködés és a magyar elnökség alatti közös rendezvények konkrét formáiról. Ezek sorában kiemelték a június végén megrendezésre kerülő, a budapesti Szent István-bazilikában elhelyezett Madonna-kép koronázási ünnepségét, valamint az első világháború lezárásának és a trianoni, versailles-i szerződések megkötésének 100. évfordulója alkalmából tervezett megemlékezéseket.

A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre.