Kövér László magyar és Boris Kollár szlovák házelnök hivatalos kétoldalú találkozója, Budapest, 2020. június 30.

Kövér László és Boris Kollár - Kövér László and Boris Kollár kiskép 
Kövér László, az Országgyűlés elnöke 2020. június 30-án az Országházban fogadta a meghívására hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Boris Kollárt, a szlovák Nemzeti Tanács elnökét. Kövér László a találkozót a sajtónak összefoglalva hangsúlyozta, hogy a regionális kapcsolatok, a nemzeti közösségek erősítése és az uniós érdekérvényesítés területén is erősödhet Magyarország és Szlovákia együttműködése. Az Országgyűlés elnöke a tárgyalásokról szólva kiemelte: partnerével egyetértettek abban, hogy az elmúlt időben egyébként is sikeres Visegrádi Csoportot (V4) igyekeznek a maguk eszközeivel még eredményesebbé tenni. Egyetértés mutatkozott abban is, hogy a nemzeti közösségeknek fontos összekötő szerepe, ereje van, s a magyar házelnök reményét fejezte ki, hogy az új szlovák kormány tevékenysége révén e tekintetben is fejlődés várható. Kövér László szerint lényeges a két ország együttműködése az Európai Unió jövője szempontjából is, és fontos, hogy Magyarország és Szlovákia az Unióban egymást segítve, együttműködve, ezáltal nagyobb súlyt képviselve próbálják meg nemzeti érdekeiket érvényesíteni. Az Országgyűlés elnöke a magyar–szlovák kapcsolatokról nyilatkozva utalt arra is, hogy a közelmúltban hivatalos budapesti látogatásaik keretében 2020. június 2-án Ivan Korčok szlovák külügyminiszterrel, június 12-én pedig Igor Matovič szlovák miniszterelnökkel folytatott megbeszélést.
Boris Kollár szlovák házelnök látogatása kapcsán hangsúlyozta, hogy országának célja a jószomszédi kapcsolatok kiépítése Magyarországgal, s ennek kifejezése céljából első hivatalos útja Prágába, a második pedig Budapestre vezetett. Aláhúzta, hogy sok kérdésben egyetértettek magyar partnerével, s mindkét ország alapvető érdeke, hogy a szoros együttműködést a V4-en belül is fenntartsák.

+ Fotók