A visegrádi országok egészségügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságainak videokonferenciája 2021. május 18-án
Tomasz Latos, a lengyel Szejm Egészségügyi bizottsága elnökének kezdeményezésére 2021. május 18-án került sor a visegrádi országok parlamentjei egészségügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságainak videokonferenciájára. A virtuális találkozón valamennyi V4-ország parlamenti kamarájának illetékes bizottsága képviseltette magát. Az Országgyűlést dr. Kovács József, a Népjóléti bizottság alelnöke képviselte.
Az esemény két fő témája a visegrádi országok jelenlegi Covid–19-helyzete és a közös fellépés lehetőségei, valamint a Covid–19-járvány egészségügyi rendszerekre gyakorolt hatása voltak.
A videokonferenciát Elżbieta Witek, a lengyel Szejm elnöke nyitotta meg, aki bevezetőjében hangsúlyozta a V4-országok közötti eredményes kölcsönös információ- és tapasztalatcserét, valamint a folyamatos konzultációkat és közös megoldások kidolgozását. Emlékeztetett arra, hogy a lengyel elnökség „Back on track” („Vissza a rendes kerékvágásba”) szlogenjének megvalósulása jó úton halad, tekintettel a harmadik hullám csökkenő tendenciáira.
Az első napirendi pont tárgyalása Adam Niedzielski, Lengyelország egészségügyi minisztere bevezetőjével vette kezdetét, aki a járványügyi helyzet ismertetése mellett kiemelte, hogy a lengyel kormány jelenleg a közegészségügy újjáépítésére, a Covid–19-betegségből felépülők rehabilitációjára és kezelésére, valamint a felépülést felgyorsító egyéb elemekre összpontosít. Bemutatta továbbá a lengyel járványkezelés két meghatározó elemét, az ideiglenes járványkórházak létrehozását, valamint az informatikai megoldások bevonását a koronavírussal megfertőzöttek otthoni megfigyelésébe. Dr. Kovács József, a Népjóléti bizottság alelnöke a magyar tapasztalatok ismertetése során a védekezés kulcsfontosságú elemeként nevezte meg a lakosság minél nagyobb arányú beoltását, továbbá kiemelte, hogy a vakcinák széleskörű alkalmazásának köszönhetően Magyarországon már közel 5 millió ember kapta meg legalább az első oltását. Mindemellett rövid tájékoztatást adott a 2021 júliusában induló magyar V4-elnökség programjában szereplő egészségügyi kérdésekről.
A második napirendi ponthoz kapcsolódóan a delegációk először Anna Goławska, a lengyel Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára előadását hallgathatták meg, amely betekintést adott a lengyel rehabilitációs programba, az egészségügyi rendszer átalakulási folyamatába, valamint a digitális megoldások használatába. Dr. Kovács József hozzászólásában ismertette a magyar nemzeti oltási programot, az innovatív technológiai megoldásokat az oltási programban és az egészségügyi alapellátásban, emellett a rehabilitáció tekintetében kiemelte a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Poszt-COVID Szakambulancia Hálózat létrejöttét, amely a COVID–19-fertőzéssel összefüggésbe hozható panaszokkal küzdő betegek kivizsgálását, gondozását és rehabilitációját szolgálja.
A videokonferenciát Tomasz Latos beszéde zárta, melynek során a bizottsági elnök aláhúzta, hogy bár a V4-országoknak a járvány kezelésére tett lépései nem minden esetben egyeznek meg, és a tapasztalatok is eltérőek lehetnek, ugyanazzal a problémával állunk szemben, amelynek leküzdéséhez elengedhetetlen az országok együttműködése és a közös megoldások kidolgozása.
+Fotók