A V4 parlamentek védelmi bizottságainak találkozója Pozsonyban, 2019. január 22–23-án

A visegrádi országok (V4) parlamenti együttműködésének elnökségét 2018 júliusa és 2019 júliusa között betöltő szlovák parlament 2019. január 22–23. között együttes bizottsági ülést rendezett Pozsonyban a V4-országok parlamentjeinek védelmi bizottságai részére. A találkozón az Országgyűlést Simon Miklós, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, valamint Móring József Attila, a bizottság tagja képviselte. A találkozón valamennyi V4-ország parlamenti kamarájának védelmi, illetve biztonsági bizottsága képviseltette magát.

Az esemény két fő témája az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) konfliktuskezelésben betöltött szerepe a szlovák elnökség alatt, valamint az illegális migráció mint nemzetbiztonsági kockázat kérdésköre volt.

A találkozót Anton Hrnko, a szlovák parlament Védelmi és biztonsági bizottságának elnöke nyitotta meg. A delegációvezetői felszólalások között Simon Miklós a védelempolitikához kapcsolódóan mérföldkőnek nevezte az első közös visegrádi képesség, a V4 Összhaderőnemi Logisztikai Támogató Csoport Parancsnokság (V4 JLSG HQ) létrehozásáról szóló Egyetértési megállapodás 2018. júniusi aláírását. Emellett kitért a V4 EU harccsoport újabb, 2019 második félévében megvalósuló készenléti szolgálatára is, illetve üdvözölte Horvátország csatlakozását a harccsoporthoz. Végezetül rámutatott a rendszeres V4-egyeztetések jelentőségére az európai védelem megerősítéséről szóló párbeszédek, illetve a PESCO projektek vonatkozásában.

Az EBESZ szlovák elnökségének prioritásairól, illetve a folyamatban lévő konfliktusokról Lukáš Parízek, Szlovákia Külügyi és Európa-ügyi Minisztériumának államtitkára, a 2019-es szlovák EBESZ elnökség különmegbízottja tartott előadást. Az ezt követő valamennyi hozzászólás érintette az ukrajnai helyzetet, amely hatással van valamennyi V4 országra. A képviselők támogatásukról biztosították Szlovákia EBESZ-elnökségét. A napirendi pont kapcsán tett hozzászólásában Simon Miklós Magyarország támogatásáról biztosította az EBESZ szlovák elnökségét, különös tekintettel a kelet-ukrajnai konfliktus, illetve a befagyott konfliktusok rendezése érdekében tett erőfeszítésekre. Alelnök úr elmondta, az oktatási törvény kapcsán kialakult feszültségeket hazánk nem kétoldalú problémának tekinti, meglátásunk szerint a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása az EBESZ keretében tett közös kötelezettségvállalásaink alapvető eleme.

A második napirendi pont során Csémi László, Szlovákia Határ- és Idegenrendészeti Hivatala igazgatójának előadását hallgatták meg a résztvevők Szlovákia illegális migrációval kapcsolatos tapasztalatairól, megközelítéséről, az illegális migráció jelentette kihívásokról és fenyegetésekről, ezek következményeiről, valamint a lehetséges megoldásokról. Az igazgató tájékoztatóját követően valamennyi hozzászóló azonos állásponton volt az illegális migrációt érintően. Egyetértettek abban, hogy az EU nem tudja hatékonyan kezelni az illegális migrációt, szemléletváltást sürgettek. Emellett a közös V4-fellépés jelentőségét is kiemelték. Az esemény során valamennyi delegáció elismerően nyilatkozott Magyarország illegális migráció elleni küzdelemben végrehajtott eredményes tevékenységéről. Móring József Attila egyebek mellett elmondta, hogy a V4-ek súlyozott érdekérvényesítéséhez fontos a nemzetközi illegális migráció negatív hatásaival összefüggő biztonsági információk és tapasztalatok hatékonyabb megosztása, közös feldolgozása, valamint közép-európai, illetve uniós ajánlások kidolgozása.

Fotók

Következtetések