A V4 parlamenti elnökök hivatalos találkozója, 2017. március 6-7.

A V4 parlamenti elnökök hivatalos találkozójaMarek Kuchciński, a lengyel Szejm elnöke és Stanisław Karczewski, a lengyel Szenátus elnöke 2017. március 6-7-re a V4 házelnököket hivatalos találkozóra Varsóba hívta meg.  Az eseményen a meghívó felek és az Országgyűlés elnöke, Kövér László mellett Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Jan Hamáček, a cseh Képviselőház elnöke, és Milan Štěch, a cseh Szenátus elnöke vett részt.  A rendezvényt követően a magyar házelnök lengyel partnereivel kétoldalú megbeszélést is folytatott.

A tanácskozás napirendjén az Európai Unió jövőjével kapcsolatos elképzelések, illetve a V4 parlamenti együttműködés erősítésének lehetőségei szerepeltek.  

A találkozó résztvevői az Európa jövőjével kapcsolatos közös gondolkodást rendkívül  időszerűnek ítélték.  Az uniós alapszerződési keretek betartásával szükséges tartották, hogy a nemzeti parlamentek erősebb hangon szólaljanak meg az uniós döntéshozatalban.  Abban, hogy az EU-t át kell alakítani minden résztvevő egyetértett.  Egyetértés volt a tekintetben is, hogy az uniós intézmények működése nem kielégítő, ezért  megfontolásra érdemesnek tartották a V4 Parlamenti Közgyűlés formalizálását.  Kövér László az európai ügyi bizottságok évente háromszori találkozóját javasolta, és felhívta a figyelmet a szubszidiaritási vizsgálatokkal kapcsolatos álláspontok egyeztetésének fontosságára. A V4 parlamenti együttműködés erősítésének lehetőségeit áttekintve a tanácskozás résztvevői konkrét javaslatokat tettek.

A V4 parlamenti elnökök hivatalos találkozóját követően a magyar házelnök kétoldalú megbeszélést folytatott a lengyel Szejm és Szenátus elnökeivel. Ezen a V4-együttműködés  fejlesztési irányairól szakértői egyeztetéseket és információcseréket javasoltak.  A lengyel partnerek támogatásukról biztosították a három törvényhozás - lengyel Szejm és Szenátus, magyar Országgyűlés - közötti stratégiai megállapodás létrehozásának – magyar részről történt - felvetését.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre.

 

 

 

 


Kövér László házelnök részvétele a V4 parlamenti elnökök munka-találkozóján, 2016. december 3-4.

Házelnöki találkozó Przemyśl-benMarek Kuchciński, a lengyel Szejm elnöke és Stanisław Karczewski, a Lengyel Szenátus elnöke 2016. december 3-4-re a V4 házelnököket munka-találkozóra Przemyśl-be hívta meg. Az eseményen a meghívó felek és az Országgyűlés elnöke mellett részt vett Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Milan Štěch, a cseh Szenátus elnöke, valamint Jaroslava Pokorná Jermanová, a cseh Képviselőház alelnöke is.

A rendezvény napirendjén az Európai Unió jövőjével kapcsolatos elképzelések, ezen belül a nemzeti parlamentek szerepének megerősítése, valamint a V4-együttműködés ismertségének erősítésére vonatkozó gyakorlati javaslatok szerepeltek.

Az idén második alkalommal megtartott, a V4-ek parlamentjeinek vezetői közötti informális egyeztetésen a résztvevők egy  erős szolidáris államok együttműködésén alapuló Európa mellett foglaltak állást. Fontosnak nevezték a nemzeti parlamentek európai uniós döntéshozatalban betöltött szerepének erősítését, és a V4 országok hozzájárulását az EU válságból való kilábalásához. Konkrét javaslatokat tettek a parlamenti szintű együttműködés intenzívebbé tételére. A bizottságok gyakoribb találkozóival, egyeztetéseivel szinte mindannyian egyetértettek. A napjainkban tapasztalható válság-hullámra hivatkozással megfogalmazódott az igény egy közös Európa-vízió kialakítására. Érintették az Európai Parlament második, nemzeti parlamenti kamarája felállításának gondolatát. Kiemelték a jobb információcsere szükségességét, s ennek kapcsán felmerült az EP képviselők és a sajtóügynökségek bevonásának lehetősége.
A V4 együttműködés gyakorlati dimenziójának megvitatása során a konferencia résztvevői fontosnak nevezték, hogy a V4 minél ismertebb és elfogadottabb  legyen,  majd áttekintették a tagállamok népszerűsítését és az együttműködés elmélyítését elősegítő programokra vonatkozó konkrét javaslataikat. Így felmerült:  közös kiállítások szervezése, V4 házelnökök védnöksége nemzetközi versenyek felett, közös honlap és közös projektek megvalósítása,  parlamenti gyakornoki program kialakítása, a közmédiában  a Visegrádi együttműködés hete program bevezetése, valamint a 2017-es évnek a Visegrádi együttműködés évévé nyilvánítása. A javaslatokról döntés ezen az informális tanácskozáson nem született.

A rendezvény margóján Kövér László házelnök szlovák partnerével, Andrej Danko-val rövid kétoldalú megbeszélést is folytatott.

A galéria megtekintéséhez kattintson a fényképre.