Bizottsági találkozók

CsoportképA V4 magyar elnökség parlamenti programjának keretében a Külügyi bizottságok találkozójának az Országház adott otthont 2017. december 13-14-én. A tanácskozáson magyar részről Németh Zsolt elnök látta vendégül partnereit, Karel Schwarzhenberg cseh, Ryszard Majer lengyel, František Šebej szlovák elnököket és kíséretüket. A találkozón a magyar kormány álláspontját Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Benkő Levente politikai igazgató ismertette.
A találkozó napirendjén két téma szerepelt: „A Nyugat-Balkán stabilitása – az európai integráció perspektívái” című panelbeszélgetésre meghívást kaptak a nyugat-balkáni Parlamentek külügyi bizottsági elnökei is. A második panelbeszélgetésen a felek „A közös kül- és biztonságpolitika jövője” témakört vitatták meg. Németh Zsolt bevezetőjében leszögezte: az Európai Unión belül a Visegrádi Országok együttműködése a legsikeresebb. A bővítési politika az EU egyik sikerterületévé vált, köszönhetően annak a felismerésnek, hogy a nyugat-balkáni integráció nemcsak gazdasági, hanem fontos biztonságpolitikai érdek mind a csatlakozni kívánó országok, mind egész Európa, de főleg Közép-Európa számára. Hozzátette: Magyarország elkötelezett támogatója az EU bővítésének, Európa újraegyesítésének, hiszen a Visegrádi Országok is ennek a törekvésnek köszönhetik, hogy az EU és a NATO tagjai lehettek. Üdvözölte az Európai Bizottság szeptemberi bejelentését, miszerint az integrációs folyamatban élen járó Montenegró és Szerbia számára elérhető közelségbe kerülhet az uniós csatlakozás, azonban annak eléréséhez a tagjelölteknek maradéktalanul teljesíteniük kell a feltételeket. Az uniós tagállamoknak – nem csak Közép-Európában, de Nyugat-Európában is – viszont egységesen támogatniuk kell a bővítést. Emlékeztetett arra, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke 2025-ben határozta meg azt a dátumot, amikor az első nyugat-balkáni ország csatlakozhat az Unióhoz, és reményét fejezte ki, hogy addig minél többen teljesítik a feltételeket. Bizakodásának adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy az Európai Tanács 2018. májusi, a Nyugat-Balkánról szóló ülésén az állam- és kormányfők megerősítik és hitelesebbé teszik a csatlakozási perspektívát. A tanácskozáson jelen lévő Maciej Popowski, az Európai Bizottság európai szomszédságpolitikáért és bővítési tárgyalásokért felelős főtitkárhelyettese hozzászólásában kiemelte: az EU elkötelezett a Nyugat-Balkán integrációja mellett, de a bővítési folyamat kizárólag akkor lehet sikeres, ha azt nem csak a tagállamok közössége, hanem a lakosság is támogatja. Leszögezte: a nyugat-balkáni országok nagy utat tettek meg a kilencvenes évek háborúi óta: rajtuk múlik, hogy mikor válik valósággá csatlakozásuk. Hangsúlyozta: az Unió ugyanakkor kompromisszumokat nem köt, a feltételeket minden egyes tagjelöltnek maradéktalanul teljesítenie kell.
Németh Zsolt az EU közös kül- és biztonságpolitikáját illetően aláhúzta: Magyarország támogatja az EU egységes és határozott külpolitikai fellépését, egyetért az EU védelmi kapacitásainak megerősítésére irányuló munka folytatásával. A közös biztonság- és védelempolitika egyik kiemelt működési területe a külső határok megerősített védelme lehet. Hozzátette: figyelmet kell fordítani a Nyugat-Balkán és a keleti partnerség országaira, és a NATO-val összhangban kell megvalósítani a közös kül- és biztonságpolitikai célokat. A magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke szólt a külügyi szakbizottság elnökeinek rendszeres találkozóiról, és tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a magyar elnökség ideje alatt további négy, - a népjóléti, a mezőgazdasági, a gazdasági és a védelmi - bizottság tagjai is egyeztetnek. Kiemelte: a tervek szerint jövő év márciusában a magyar elnökség parlamenti programjában szereplő bizottsági küldöttségek és a házelnökök együttes ülést tartanak az Országház épületében.
A két napos tanácskozás záróakkordjaként a V4 Parlamentek Külügyi bizottságainak elnökei közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen nagyon eredményesnek nevezték a tanácskozást, hiszen a közösen kidolgozott záródokumentumban egyetértően nyilatkoztak a nyugat-balkáni bővítés és a közös kül- és biztonságpolitika fontosságáról, a biztonságpolitikát és az EU jövőjét illető közös érdekekről, és reményüket fejezték ki, hogy e nem könnyű folyamat végén, a nyugat-balkáni országok sikerrel zárják az integrációs folyamatot. A bizottsági elnökök egyetértettek, abban is, hogy a V4 országok közös érdeke, hogy segítsék a nyugat-balkáni régiót az EU-hoz való közeledésben, ugyanakkor elvárják, hogy az egyes tagjelölt államok is minden tőlük telhetőt megtegyenek a csatlakozásuk feltételeinek teljesítése érdekében.