Bizottsági találkozók

Csoportkép_iA visegrádi országok parlamentjei családpolitikai kérdésekkel foglalkozó bizottságainak képviselői Budapesten tanácskoztak 2017. december 20–21-én. Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának elnöke mellett Alena Sromová, a cseh Szenátus, Radka Maxová, a cseh Képviselőház, Beata Mazurek, a lengyel Szejm, Ryszard Majer, a lengyel Szenátus és Alena Basistová, a szlovák Nemzeti Tanács családpolitikai bizottságának elnöke vett részt a találkozón. A tanácskozás napirendjén a V4 országok demográfiai helyzete, valamint az Európai Bizottság szociális biztonsági koordinációjával foglalkozó rendelettervezete szerepelt.
A magyar kormány álláspontját Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára és Kovács Réka főosztályvezető-helyettes asszony ismertette.
Magyarország a családok megerősítésében és nem a migráció szervezésében, támogatásában hisz – jelentette ki Selmeczi Gabriella, aki alaptézisnek nevezte, hogy a családpolitika nem egyenlő a szociálpolitikával. A cél az, hogy a vágyott és tervezett gyerekek megszülethessenek minden családban, és e cél érdekében új, a családokat, fiatalokat támogató intézkedések meghozatala szükséges. Bejelentette, hogy a magyar kormány a 2018-as évet a családok évének nevezte el, így jövőre újabb, gyermekvállalást támogató intézkedések meghozatalát helyezte kilátásba. Fontosnak nevezte, hogy csökkenjenek a megélhetési költségek, hogy a gyerekvállalás ne jelentsen egyet a szegénység vállalásával, továbbá hogy a közgondolkodásban is felértékelődjön a gyerekvállalás.
A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy mind a négy ország az elöregedő társadalom képét mutatja, s hogy az Európa-szerte megfigyelhető demográfiai válságra, a népesség fogyására minden tagállamnak megoldást kell keresnie. Erősíteni kell az uniós családpolitikát is. Selmeczi Gabriella hozzátette: Magyarország abban hisz, hogy a demográfiai kihívások a migráció erőltetése helyett a megfelelő családpolitikán, a családok megerősítésén és a gyermekvállalás ösztönzésén keresztül kezelhetők. A V4-ek családpolitikai bizottságainak jelenlévő képviselői áttekintették, hogy az egyes tagállamok milyen válaszokat adnak az aggasztó demográfiai helyzetre. Egyetértés volt abban is, hogy a család a nő és a férfi kapcsolatán alapul, s a résztvevők elutasították az ún. nemi hovatartozást figyelmen kívül hagyó megközelítést. A magyar vendéglátó elnök úgy vélte: a V4 országok feladata, hogy közösen szólaljanak fel minden fórumon az ellen, hogy a szociális biztonsági koordinációs rendelet módosítása teret engedjen a családi ellátások indexálásának. Ez ugyanis indokolatlan és az európai jogelveket tagadó megoldás volna. Hozzátette: a családok határokon átnyúló érdekvédelme keretében a V4-eknek az érintett jogalkotási folyamatban is hatékonyan kell fellépniük.
A négy ország parlamenti képviselői a tanácskozás végén közös dokumentumot írtak alá, és örömüket fejezték ki, hogy közösen is kiemelt figyelmet fordítanak a mindenre kiterjedő demográfiai válságra. Előirányozták, hogy elősegítik az előremutató tagállami együttműködést a családpolitika területén.  
Selmeczi Gabriella a találkozót lezáró sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a közös dokumentumot megküldik az Európai Parlamentnek, valamint az EU valamennyi nemzeti parlamentjének.